22, feb 2022
Honlapkészítés Kisvárda

Kisvárda környékén nagy ügyfélkörrel rendelkező honlapkészítő csapatunk, immár 12 éve folyamatosan azon dolgozik, hogy növelje elégedett ügyfeleinek táborát. Mivel nap mint nap zömében vállalkozókkal dolgozunk, nagyon rugalmasan, és gyorsan tudjuk teljesíteni honlapkészítéssel és marketinggel kapcsolatos igényeit leendő, és már meglévő ügyfeleinknek egyaránt. 

1., Honlapkészítés Kisvárda 4600 4601 

Mikor 12 éve létrehoztuk az első honlapunkat, még Kisvárdán sem volt fontos a weboldal, mert még az akkoriban más alapján választottak az emberek szakembert. Régen újságból néztünk ki egy egy szakembert, onnan kerestünk ácsot, festőt. Mára Kisvárdán is teljesen átfordult ez az egész. Szórólapok, hirdető újságok bár még vannak Kisvárdán is, ám tényleges erőt nem képviselnek a marketing piacon. Már a kisvárdai cégek is tudják, hogy a keleti régióban is nagyon fontos a weboldal, mert a mai ember 90%-ban mindent telefonról keres ! Okoseszközök segítenek nekünk hogy könnyen gyorsan hatékonyan minden problémánkra megoldást találjunk. Viszont weboldal nélkül a mai keresések 100% -át elveszti az a vállalkozó akinek nincsen weboldala. Ha Kisvárdán keresünk egy étterem étlapját, pl a Party étterem étlapját,  rögtön beírjuk a telefonba.  Ez történik akkor is ha az Ön szolgálatására keresnek. Fontos tudni hogy egy weboldal minél régebbi annál inkább értékesebb. A Google felé bizalmat kell építeni , ami nem megy egyik percről a másikra, de a profi honlapkészítő szakemberek tudják hogyan lehet olyan weboldalt készíteni , amit rövidebb idő alatt is megtalál majd a keresőóriás.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
2.,Milyen cégek foglalkoznak Kisvárdán honlapkészítéssel?

Keresőben elérhető első találati oldalon az 5 cég amelyik honlapkészítést kínál Kisvárda területén.

  1. weblapkeszites24.hu (árak, leírások, garancia elérhető)
  2. honlapteszt.hu
  3. weboldalkeszites-honlapkeszites.com
  4. kangadesign.hu
  5. webkapu.hu

A fenti 5 találat 2021 végi keresésre válogatott találatok. Azért lettek válogatva, mert egyes cégek ugyanazon a néven több oldalt is futtattnak a környéken, ezzel gyengítve a helyi kínálat többi szereplőjét.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
3.,Honlapkészítési idő Kisvárda

Egy átlagos honlapkészítési idő kb 2 hetet vesz igénybe . Az első megbeszéléstől, az átadásig eltelt időt kell ezen honlapkészítési idő alatt érteni. Lehet az időt gyorsítani, ha már rendelkezünk saját képekkel, leírásokkal, tartalmakkal. A honlap átadása napján kezdődik a weboldal garancia idejének első napja, ami lejárat után hosszabbítható tetszés szerint.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
4.,Honlapkészítés lépései

  1. Vegye fel velünk a kapcsolatot emailben, vagy telefonon, és adja le igényét
  2. Pár órán belül válaszolni fogunk Önnek egy árajánlattal
  3. Ha elfogadja árajánlatunkat, azután küldünk egy szerződéstervezetet
  4. Ezután indul a munka, domain regisztráció, arculat tervezés, szövegírás stb.
  5. A munka folyamán többször keresni fogjuk emailben , és telefonon egyeztetni a részletekkel kapcsolatban
  6. Oldal bemutatása, igény szerint finomítása
  7. Átadás után egyéni felhasználási útmutatót küldünk emailben, szöveges vagy videós formában. Ez nagy segítség lesz majd későbbiekben, ha szeretné az oldal valamely részét módosítani
  8. Sikeres átadás után számlázó programunk számlát küld ki Ön részére , amit akár már online formában vagy utálással is rendezhet.
 
5., Kell e személyesen találkozni honlapkészítés során?

Nem kell személyesen találkozunk. Nem is tudnánk mindenkivel találkozni, hiszen az ország minden részéről vannak ügyfeleink, Csengertől, egészen Mosonmagyaróvárig, több nagy városban. Ha mindenkivel egyeztetnünk kéne személyesen, akkor egy ember napja csak az utazgatással telne érdemi munka nélkül, ami egyik fél számára sem jövedelmező.

6., Honlapkészítés ár Kisvárda

Tudjuk hogy a kisvárdai emberek is nagyon ár érzékenyek,és nem akarnak milliókat adni egy weboldalért. A normál weboldal árak most 2021 és 2022-ben kb 80.000 ft-tól egészen 500-600 ezer ft-ig terjedhetnek ki. Az általunk kínált honlapkészítési árakat a listánkban megtalálhatja. Az árak természetesen plusz szolgáltatások, egyedi igények esetén változhatnak.

Accounts

Free Trial

Projects

SSL

Storage

Domains

Sub-domains

EGY OLDALAS WEBOLDAL( MINDEN TARTALOM MEGKÜLDÉSE ESETÉN)

85.000 

FT EGYSZERI KÖLTSÉG

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

egyedi email címek

Insta, Facebook, Youtube kapcsolás

keresőre optmalizált webtartalom

látogatottság mérés

könnyed szerkesztés otthonról, vagy menet közben telefonról

Használati útmútató a Blog kezeléséhez

CÉGES OLDAL KÉSZÍTÉSI ÁRA (1 NYELV)

149.000

űrlap küldő, látogatottság mérő

egyedi keresőszavak integrálása

Google Cégem és közösségi oldal integráció

Konkurencia elemzés , általános marketing terv készítése

egyedi email címek, akár korlátlan mennyiségben 

Használati útmútató az oldal  kezeléséhez+

1 év tárhely ingyenes

egyedi konverziós, és mérőkódok díjmentes ingetrációja

CÉGES OLDAL KÉSZÍTÉS ÁRA (2 NYELV)

270.000
FT EGYSZERI

PRÉMIUM WEBÁRUHÁZ 1 NYELVEN

200.000 

FT EGYSZERI

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

űrlap küldő, látogatottság mérő

egyedi keresőszavak integrálása

Google Cégem és közösségi oldal integráció

Konkurencia elemzés , általános marketing terv készítése

egyedi email címek, akár korlátlan mennyiségben 

Használati útmútató az oldal  kezeléséhez+

1 év tárhely ingyenes

egyedi konverziós, és mérőkódok díjmentes ingetrációja

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
7., Honlapkészítés garancia és karbantartás Kisvárda

Minden általunk készített weboldal garanciát élvez, legyen az egyszerű bemutató oldal, vagy céges oldal, vagy prémium webáruház. Az átadás napjától számított egy éven belül minden hibát azonnal javítunk. A garancia idő lejárata után hosszabbítható a garancia, vagy akár egyedi karbantartási ajánlat is kérhető.

8.,Honlapkészítés online marketing támogatással

Google Partners – Legyen ön is PartnerCégünk minősített Google partner , ami azt jelenti hogy bátran használhatjuk ezen logót. Minden átadott munkánk után marketing támogatást nyújtunk ügyfeleinknek. Az online marketing támogatás keretében, lehetőséget kínálunk ügyfeleinknek megjelenni az alábbi oldalakon:

  1. Google kereső
  2. Google partneroldalak
  3. Youtube felületek
  4. TikTok
  5. Facebook
  6. Instagram
  7. Google Shopping
  8. Árukereső
  9. Árgép
    Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
    vagy telefonon  +36302951990 

9., Kezelés, Szerkesztés

Honlapkészítés során úgy alakítjuk ki a felületeket hogy az ügyfél komolyabb számítógépes tudás nélkül is, könnyedén tudja az oldal minden részét szerkeszteni. Bátran állíthatom hogy az idősebb korosztály is könnyedén megbírkózik az általunk készített honlapok, és webáruházak kezelésével. Minden lényeges szerkeszthető részről videós , és szöveges bemutató is készül. Ha az ember elakad, akkor ezekből tud puskázni. De ha erre nincs idő telefonon, vagy távsegítséggel is tudunk Önnek segíteni egyes tartalmak szerkesztésében.

10., Mikor ne keressen meg minket honlapkészítéssel kapcsolatban Kisvárdáról?

  • Ha nincs szüksége honlapra és új ügyfelekre
  • Ha elegendő a mostani árbevétel cégének
 
Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
14, dec 2021
Honlapkészítés Nyírbátor

honlapkészítés NyírbátorHonlapkészítés Nyírbátor és környékén, garanciával , karbantartással, mobilra optimalizált tartalommal.

 Egy hiteles cégnek, elengedhetetlen része egy minőségi online megjelenés. A jó weblap, az nem csak van, hanem hatékonyan működik is. A legtöbb ember, vállalkozó aki honlapkészítőt keres, abba a hibába esik hogy ár alapján választ, ami ebben a szolgáltatásban sosem kifizetődő. A jó weblap nem olcsó, az olcsó weblap nem jó! Persze vannak kivételek de nagyon elenyésző. Erre lentebb a 9. pontnál még visszatérünk picit.

1., Honlapkészítés Nyírbátor 4300

Mikor 12 éve létrehoztuk az első honlapunkat, még Nyírbátorban sem volt fontos a weboldal, mert még az akkoriban más alapján választottak az emberek szakembert. Régen újságból néztünk ki egy egy szakembert, onnan kerestünk ácsot, festőt. Mára Nyírbátorban is teljesen átfordult ez az egész. Szórólapok, hirdető újságok bár még vannak Nyírbátorban is, ám tényleges erőt nem képviselnek a marketing piacon. Már a  Nyírbátorban lévő  a   cégek is tudják, hogy a keleti régióban is nagyon fontos a weboldal, mert a mai ember 90%-ban mindent telefonról keres ! Okoseszközök segítenek nekünk hogy könnyen gyorsan hatékonyan minden problémánkra megoldást találjunk. Viszont weboldal nélkül a mai keresések 100% -át elveszti az a vállalkozó akinek nincsen weboldala. Ha Nyírbátorban keresünk egy étterem étlapját, pl a Kakukk  étlapját, rögtön beírjuk a telefonba.  Ez történik akkor is ha az Ön szolgálatására keresnek. Fontos tudni hogy egy weboldal minél régebbi annál inkább értékesebb. A Google felé bizalmat kell építeni , ami nem megy egyik percről a másikra, de a profi honlapkészítő szakemberek tudják hogyan lehet olyan weboldalt készíteni , amit rövidebb idő alatt is megtalál majd a keresőóriás.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
2.,Milyen cégek foglalkoznak Nyírbátorban honlapkészítéssel?

Keresőben elérhető első találati oldalon az 5 cég amelyik honlapkészítést kínál Nyírbátor területén.

  1. weblapkeszites24.hu (árak, leírások, garancia elérhető)
  2. webkapu.hu
  3. ceghalozat.hu
  4. nyirbator.webstarter.hu
  5. joszaki.hu

A fenti 5 találat 2021 végi keresésre válogatott találatok. Azért lettek válogatva, mert egyes cégek ugyanazon a néven több oldalt is futtattnak a környéken, ezzel gyengítve a helyi kínálat többi szereplőjét.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
3.,Honlapkészítési idő Nyírbátor

Egy átlagos honlapkészítési idő kb 2 hetet vesz igénybe . Az első megbeszéléstől, az átadásig eltelt időt kell ezen honlapkészítési idő alatt érteni. Lehet az időt gyorsítani, ha már rendelkezünk saját képekkel, leírásokkal, tartalmakkal. A honlap átadása napján kezdődik a weboldal garancia idejének első napja, ami lejárat után hosszabbítható tetszés szerint.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
4.,Honlapkészítés lépései

webáruház készítés Nyírbátor

  1. Vegye fel velünk a kapcsolatot emailben, vagy telefonon, és adja le igényét
  2. Pár órán belül válaszolni fogunk Önnek egy árajánlattal
  3. Ha elfogadja árajánlatunkat, azután küldünk egy szerződéstervezetet
  4. Ezután indul a munka, domain regisztráció, arculat tervezés, szövegírás stb.
  5. A munka folyamán többször keresni fogjuk emailben , és telefonon egyeztetni a részletekkel kapcsolatban
  6. Oldal bemutatása, igény szerint finomítása
  7. Átadás után egyéni felhasználási útmutatót küldünk emailben, szöveges vagy videós formában. Ez nagy segítség lesz majd későbbiekben, ha szeretné az oldal valamely részét módosítani
  8. Sikeres átadás után számlázó programunk számlát küld ki Ön részére , amit akár már online formában vagy utálással is rendezhet.
 
Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
5., Kell e személyesen találkozni honlapkészítés során?

Nem kell személyesen találkozunk. Nem is tudnánk mindenkivel találkozni, hiszen az ország minden részéről vannak ügyfeleink, Csengertől, egészen Mosonmagyaróvárig, több nagy városban. Ha mindenkivel egyeztetnünk kéne személyesen, akkor egy ember napja csak az utazgatással telne érdemi munka nélkül, ami egyik fél számára sem jövedelmező.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
6., Honlapkészítés ár Nyírbátor

Tudjuk hogy a Nyírbátori emberek is nagyon ár érzékenyek,és nem akarnak milliókat adni egy weboldalért. A normál weboldal árak most 2021 és 2022-ben kb 80.000 ft-tól egészen 500-600 ezer ft-ig terjedhetnek ki. Az általunk kínált honlapkészítési árakat a listánkban megtalálhatja. Az árak természetesen plusz szolgáltatások, egyedi igények esetén változhatnak.

Accounts

Free Trial

Projects

SSL

Storage

Domains

Sub-domains

EGY OLDALAS WEBOLDAL( MINDEN TARTALOM MEGKÜLDÉSE ESETÉN)

85.000 

FT EGYSZERI KÖLTSÉG

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

egyedi email címek

Insta, Facebook, Youtube kapcsolás

keresőre optmalizált webtartalom

látogatottság mérés

könnyed szerkesztés otthonról, vagy menet közben telefonról

Használati útmútató a Blog kezeléséhez

CÉGES OLDAL KÉSZÍTÉSI ÁRA (1 NYELV)

149.000

FT EGYSZERI KÖLTSÉG

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

űrlap küldő, látogatottság mérő

egyedi keresőszavak integrálása

Google Cégem és közösségi oldal integráció

Konkurencia elemzés , általános marketing terv készítése

egyedi email címek, akár korlátlan mennyiségben 

Használati útmútató az oldal  kezeléséhez+

1 év tárhely ingyenes

egyedi konverziós, és mérőkódok díjmentes ingetrációja

CÉGES OLDAL KÉSZÍTÉS ÁRA (2 NYELV)

270.000
FT EGYSZERI

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

űrlap küldő, látogatottság mérő

egyedi keresőszavak integrálása

Google Cégem és közösségi oldal integráció

Konkurencia elemzés , általános marketing terv készítése

egyedi email címek, akár korlátlan mennyiségben 

Használati útmútató az oldal  kezeléséhez+

1 év tárhely ingyenes

egyedi konverziós, és mérőkódok díjmentes ingetrációja

PRÉMIUM WEBÁRUHÁZ 1 NYELVEN

200.000 

FT EGYSZERI

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

űrlap küldő, látogatottság mérő

egyedi keresőszavak integrálása

Google Cégem és közösségi oldal integráció

Konkurencia elemzés , általános marketing terv készítése

egyedi email címek, akár korlátlan mennyiségben 

Használati útmútató az oldal  kezeléséhez+

1 év tárhely ingyenes

egyedi konverziós, és mérőkódok díjmentes ingetrációja

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
7., Honlapkészítés garancia és karbantartásNyírbátor

Minden általunk készített weboldal garanciát élvez, legyen az egyszerű bemutató oldal, vagy céges oldal, vagy prémium webáruház. Az átadás napjától számított egy éven belül minden hibát azonnal javítunk. A garancia idő lejárata után hosszabbítható a garancia, vagy akár egyedi karbantartási ajánlat is kérhető.

8.,Honlapkészítés online marketing támogatással

Google Partners – Legyen ön is PartnerCégünk minősített Google partner , ami azt jelenti hogy bátran használhatjuk ezen logót. Minden átadott munkánk után marketing támogatást nyújtunk ügyfeleinknek. Az online marketing támogatás keretében, lehetőséget kínálunk ügyfeleinknek megjelenni az alábbi oldalakon:

  1. Google kereső
  2. Google partneroldalak
  3. Youtube felületek
  4. TikTok
  5. Facebook
  6. Instagram
  7. Google Shopping
  8. Árukereső
  9. Árgép
    Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
    vagy telefonon  +36302951990 
  10.  

9., Kezelés, Szerkesztés

Honlapkészítés során úgy alakítjuk ki a felületeket hogy az ügyfél komolyabb számítógépes tudás nélkül is, könnyedén tudja az oldal minden részét szerkeszteni. Bátran állíthatom hogy az idősebb korosztály is könnyedén megbírkózik az általunk készített honlapok, és webáruházak kezelésével. Minden lényeges szerkeszthető részről videós , és szöveges bemutató is készül. Ha az ember elakad, akkor ezekből tud puskázni. De ha erre nincs idő telefonon, vagy távsegítséggel is tudunk Önnek segíteni egyes tartalmak szerkesztésében. Sok panaszt hallottunk már , új ügyfelektől, hogy nem tudja elérni a weboldal szerkesztőjét, így pl nem tud egy telefonszámot lecserélni, vagy az oldal tartalmán módosítani. Egy olcsó weboldal amit egy egyetemista rak össze lehet szép , és lehet jó, de semmi sem garantálja azt hogy az egyetemista ha végez az egyetemen , is ezt a szakmát választja még. Rengeteg kimennek külföldre dolgozni friss diplomával, mert sokszor annyit keresnek mint itthon. Ilyenkor van is weboldala meg nincs is a tulajdonosnak, és hogy legyen egy olyan weboldala ami tényleg hosszútávon müködik és karbantartható kifizeti még egyszer a készítési díjat, csak most egy cégnek, akik már régóta ezzel foglalkozik. Mi már 12 éve csináljuk ezt, és nem tervezzük hogy más pályát választunk.

10., Mikor ne keressen meg minket honlapkészítéssel kapcsolatban Nyírbátorból?

  • Ha nincs szüksége honlapra és új ügyfelekre
  • Ha elegendő a mostani árbevétel cégének
Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 

Ha bármilyen kérdése merülne fel a honlapkészítéssel kapcsolatosan, várjuk megkeresését .

Tisztelettel: 

Török Sándor

honlapkészítő 

9, dec 2021
Honlapkészítés Vásárosnamény

honlapkészítés VásárosnaményVásárosnaményi kiscégből, országos webshop ? Minden lehetőség megvan rá. Egy ütős honlappal, webáruházzal már nem csak a naményi embereket tudja kiszolgálni .Egy honlappal ma már elérheti távolabbi potenciális ügyfeleit is, azokat akik még nem tudnak magáról, mert nem találják a keresőben.  Egy hiteles cégnek, elengedhetetlen része egy minőségi online megjelenés. A jó weblap, az nem csak van, hanem hatékonyan működik is. A legtöbb ember, vállalkozó aki honlapkészítőt keres, abba a hibába esik hogy ár alapján választ, ami ebben a szolgáltatásban sosem kifizetődő. A jó weblap nem olcsó, az olcsó weblap nem jó! Persze vannak kivételek de nagyon elenyésző. Erre lentebb a 9. pontnál még visszatérünk picit.

1., Honlapkészítés Vásárosnamény 4800

Mikor 12 éve létrehoztuk az első honlapunkat, még Vásárosnaményban sem volt fontos a weboldal, mert még az akkoriban más alapján választottak az emberek szakembert. Régen újságból néztünk ki egy egy szakembert, onnan kerestünk ácsot, festőt. Mára Vásárosnaményban is teljesen átfordult ez az egész. Szórólapok, hirdető újságok bár még vannak Vásárosnaményban is, ám tényleges erőt nem képviselnek a marketing piacon. Már a vásárosnaményi cégek is tudják, hogy a keleti régióban is nagyon fontos a weboldal, mert a mai ember 90%-ban mindent telefonról keres ! Okoseszközök segítenek nekünk hogy könnyen gyorsan hatékonyan minden problémánkra megoldást találjunk. Viszont weboldal nélkül a mai keresések 100% -át elveszti az a vállalkozó akinek nincsen weboldala. Ha Vásárosnaményban keresünk egy étterem étlapját, pl a Hunor Hotel heti menü ajánlatát , rögtön beírjuk a telefonba.  Ez történik akkor is ha az Ön szolgálatására keresnek. Fontos tudni hogy egy weboldal minél régebbi annál inkább értékesebb. A Google felé bizalmat kell építeni , ami nem megy egyik percről a másikra, de a profi honlapkészítő szakemberek tudják hogyan lehet olyan weboldalt készíteni , amit rövidebb idő alatt is megtalál majd a keresőóriás.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
2.,Milyen cégek foglalkoznak Vásárosnaményban honlapkészítéssel?

Keresőben elérhető első találati oldalon az 5 cég amelyik honlapkészítést kínál Vásárosnamény területén.

  1. weblapkeszites24.hu (árak, leírások, garancia elérhető)
  2. weboldalkeszites-honlapkeszites.com
  3. webkapu.hu
  4. komplex-web.hu
  5. joszaki.hu

A fenti 5 találat 2021 végi keresésre válogatott találatok. Azért lettek válogatva, mert egyes cégek ugyanazon a néven több oldalt is futtattnak a környéken, ezzel gyengítve a helyi kínálat többi szereplőjét.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
3.,Honlapkészítési idő Vásárosnamény

Egy átlagos honlapkészítési idő kb 2 hetet vesz igénybe . Az első megbeszéléstől, az átadásig eltelt időt kell ezen honlapkészítési idő alatt érteni. Lehet az időt gyorsítani, ha már rendelkezünk saját képekkel, leírásokkal, tartalmakkal. A honlap átadása napján kezdődik a weboldal garancia idejének első napja, ami lejárat után hosszabbítható tetszés szerint.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
4.,Honlapkészítés lépéseiWebáruház készítés Vásárosnamény

  1. Vegye fel velünk a kapcsolatot emailben, vagy telefonon, és adja le igényét
  2. Pár órán belül válaszolni fogunk Önnek egy árajánlattal
  3. Ha elfogadja árajánlatunkat, azután küldünk egy szerződéstervezetet
  4. Ezután indul a munka, domain regisztráció, arculat tervezés, szövegírás stb.
  5. A munka folyamán többször keresni fogjuk emailben , és telefonon egyeztetni a részletekkel kapcsolatban
  6. Oldal bemutatása, igény szerint finomítása
  7. Átadás után egyéni felhasználási útmutatót küldünk emailben, szöveges vagy videós formában. Ez nagy segítség lesz majd későbbiekben, ha szeretné az oldal valamely részét módosítani
  8. Sikeres átadás után számlázó programunk számlát küld ki Ön részére , amit akár már online formában vagy utálással is rendezhet.
 
Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
5., Kell e személyesen találkozni honlapkészítés során?

Nem kell személyesen találkozunk. Nem is tudnánk mindenkivel találkozni, hiszen az ország minden részéről vannak ügyfeleink, Csengertől, egészen Mosonmagyaróvárig, több nagy városban. Ha mindenkivel egyeztetnünk kéne személyesen, akkor egy ember napja csak az utazgatással telne érdemi munka nélkül, ami egyik fél számára sem jövedelmező.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
6., Honlapkészítés ár Vásárosnamény

Tudjuk hogy a Vásárosnaményi emberek is nagyon ár érzékenyek,és nem akarnak milliókat adni egy weboldalért. A normál weboldal árak most 2021 és 2022-ben kb 80.000 ft-tól egészen 500-600 ezer ft-ig terjedhetnek ki. Az általunk kínált honlapkészítési árakat a listánkban megtalálhatja. Az árak természetesen plusz szolgáltatások, egyedi igények esetén változhatnak.

Accounts

Free Trial

Projects

SSL

Storage

Domains

Sub-domains

EGY OLDALAS WEBOLDAL( MINDEN TARTALOM MEGKÜLDÉSE ESETÉN)

85.000 

FT EGYSZERI KÖLTSÉG

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

egyedi email címek

Insta, Facebook, Youtube kapcsolás

keresőre optmalizált webtartalom

látogatottság mérés

könnyed szerkesztés otthonról, vagy menet közben telefonról

Használati útmútató a Blog kezeléséhez

CÉGES OLDAL KÉSZÍTÉSI ÁRA (1 NYELV)

149.000

FT EGYSZERI KÖLTSÉG

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

űrlap küldő, látogatottság mérő

egyedi keresőszavak integrálása

Google Cégem és közösségi oldal integráció

Konkurencia elemzés , általános marketing terv készítése

egyedi email címek, akár korlátlan mennyiségben 

Használati útmútató az oldal  kezeléséhez+

1 év tárhely ingyenes

egyedi konverziós, és mérőkódok díjmentes ingetrációja

CÉGES OLDAL KÉSZÍTÉS ÁRA (2 NYELV)

270.000
FT EGYSZERI

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

űrlap küldő, látogatottság mérő

egyedi keresőszavak integrálása

Google Cégem és közösségi oldal integráció

Konkurencia elemzés , általános marketing terv készítése

egyedi email címek, akár korlátlan mennyiségben 

Használati útmútató az oldal  kezeléséhez+

1 év tárhely ingyenes

egyedi konverziós, és mérőkódok díjmentes ingetrációja

PRÉMIUM WEBÁRUHÁZ 1 NYELVEN

200.000 

FT EGYSZERI

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

űrlap küldő, látogatottság mérő

egyedi keresőszavak integrálása

Google Cégem és közösségi oldal integráció

Konkurencia elemzés , általános marketing terv készítése

egyedi email címek, akár korlátlan mennyiségben 

Használati útmútató az oldal  kezeléséhez+

1 év tárhely ingyenes

egyedi konverziós, és mérőkódok díjmentes ingetrációja

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
7., Honlapkészítés garancia és karbantartásVásárosnamény

Minden általunk készített weboldal garanciát élvez, legyen az egyszerű bemutató oldal, vagy céges oldal, vagy prémium webáruház. Az átadás napjától számított egy éven belül minden hibát azonnal javítunk. A garancia idő lejárata után hosszabbítható a garancia, vagy akár egyedi karbantartási ajánlat is kérhető.

8.,Honlapkészítés online marketing támogatással

Google Partners – Legyen ön is PartnerCégünk minősített Google partner , ami azt jelenti hogy bátran használhatjuk ezen logót. Minden átadott munkánk után marketing támogatást nyújtunk ügyfeleinknek. Az online marketing támogatás keretében, lehetőséget kínálunk ügyfeleinknek megjelenni az alábbi oldalakon:

  1. Google kereső
  2. Google partneroldalak
  3. Youtube felületek
  4. TikTok
  5. Facebook
  6. Instagram
  7. Google Shopping
  8. Árukereső
  9. Árgép
    Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
    vagy telefonon  +36302951990 
  10.  

9., Kezelés, Szerkesztés

Honlapkészítés során úgy alakítjuk ki a felületeket hogy az ügyfél komolyabb számítógépes tudás nélkül is, könnyedén tudja az oldal minden részét szerkeszteni. Bátran állíthatom hogy az idősebb korosztály is könnyedén megbírkózik az általunk készített honlapok, és webáruházak kezelésével. Minden lényeges szerkeszthető részről videós , és szöveges bemutató is készül. Ha az ember elakad, akkor ezekből tud puskázni. De ha erre nincs idő telefonon, vagy távsegítséggel is tudunk Önnek segíteni egyes tartalmak szerkesztésében. Sok panaszt hallottunk már , új ügyfelektől, hogy nem tudja elérni a weboldal szerkesztőjét, így pl nem tud egy telefonszámot lecserélni, vagy az oldal tartalmán módosítani. Egy olcsó weboldal amit egy egyetemista rak össze lehet szép , és lehet jó, de semmi sem garantálja azt hogy az egyetemista ha végez az egyetemen , is ezt a szakmát választja még. Rengeteg kimennek külföldre dolgozni friss diplomával, mert sokszor annyit keresnek mint itthon. Ilyenkor van is weboldala meg nincs is a tulajdonosnak, és hogy legyen egy olyan weboldala ami tényleg hosszútávon müködik és karbantartható kifizeti még egyszer a készítési díjat, csak most egy cégnek, akik már régóta ezzel foglalkozik. Mi már 12 éve csináljuk ezt, és nem tervezzük hogy más pályát választunk.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
10., Mikor ne keressen meg minket honlapkészítéssel kapcsolatban Vásárosnaményból?

  • Ha nincs szüksége honlapra és új ügyfelekre
  • Ha elegendő a mostani árbevétel cégének
Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 

Ha bármilyen kérdése merülne fel a honlapkészítéssel kapcsolatosan, várjuk megkeresését .

Tisztelettel: 

Török Sándor

honlapkészítő 

 webkapu
6, dec 2021
Honlapkészítés Nyíregyháza

honlapkészítés nyíregyháza

Nyíregyházi cégek között elég nagy a verseny,ezért próbál mindenki fejleszteni, plusz ügyfeleket elérni.   Általunk készített weboldalak segítenek új potenciális ügyfeleket szerezni országosan. Egy hiteles cégnek, elengedhetetlen része egy minőségi online megjelenés. A jó weblap, az nem csak van, hanem hatékonyan működik is. A legtöbb ember, vállalkozó aki honlapkészítőt keres, abba a hibába esik hogy ár alapján választ, ami ebben a szolgáltatásban sosem kifizetődő. A jó weblap nem olcsó, az olcsó weblap nem jó! Persze vannak kivételek de nagyon elenyésző. Erre lentebb a 9. pontnál még visszatérünk picit.

1., Honlapkészítés Nyíregyháza 4400

Mikor 12 éve létrehoztuk az első honlapunkat, még Nyíregyházán sem volt fontos a weboldal, mert még az akkoriban más alapján választottak az emberek szakembert. Régen újságból néztünk ki egy egy szakembert, onnan kerestünk ácsot, festőt. Mára Nyíregyházán is teljesen átfordult ez az egész. Szórólapok, hirdető újságok bár még vannak Nyíregyházán is, ám tényleges erőt nem képviselnek a marketing piacon. Már a Nyíregyházi cégek is tudják, hogy a keleti régióban is nagyon fontos a weboldal, mert a mai ember 90%-ban mindent telefonról keres ! Okoseszközök segítenek nekünk hogy könnyen gyorsan hatékonyan minden problémánkra megoldást találjunk. Viszont weboldal nélkül a mai keresések 100% -át elveszti az a vállalkozó akinek nincsen weboldala. Ha Nyíregyházán keresünk egy étterem étlapját, pl a Kemenncés csárda heti étlapját, rögtön beírjuk a telefonba.  Ez történik akkor is ha az Ön szolgálatására keresnek. Fontos tudni hogy egy weboldal minél régebbi annál inkább értékesebb. A Google felé bizalmat kell építeni , ami nem megy egyik percről a másikra, de a profi honlapkészítő szakemberek tudják hogyan lehet olyan weboldalt készíteni , amit rövidebb idő alatt is megtalál majd a keresőóriás.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
2.,Milyen cégek foglalkoznak Nyíregyházán honlapkészítéssel?

Keresőben elérhető első találati oldalon az 5 cég amelyik honlapkészítést kínál Nyíregyháza területén.

  1. weblapkeszites24.hu (árak, leírások, garancia elérhető)
  2. forweb.hu
  3. weboldalkeszito.com
  4. honlapweb.hu
  5. awstudio.hu

A fenti 5 találat 2021 végi keresésre válogatott találatok. Azért lettek válogatva, mert egyes cégek ugyanazon a néven több oldalt is futtattnak a környéken, ezzel gyengítve a helyi kínálat többi szereplőjét.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
3.,Honlapkészítési idő Nyíregyházán

Egy átlagos honlapkészítési idő kb 2 hetet vesz igénybe . Az első megbeszéléstől, az átadásig eltelt időt kell ezen honlapkészítési idő alatt érteni. Lehet az időt gyorsítani, ha már rendelkezünk saját képekkel, leírásokkal, tartalmakkal. A honlap átadása napján kezdődik a weboldal garancia idejének első napja, ami lejárat után hosszabbítható tetszés szerint.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
4.,Honlapkészítés lépéseiúj webshop készítés

  1. Vegye fel velünk a kapcsolatot emailben, vagy telefonon, és adja le igényét
  2. Pár órán belül válaszolni fogunk Önnek egy árajánlattal
  3. Ha elfogadja árajánlatunkat, azután küldünk egy szerződéstervezetet
  4. Ezután indul a munka, domain regisztráció, arculat tervezés, szövegírás stb.
  5. A munka folyamán többször keresni fogjuk emailben , és telefonon egyeztetni a részletekkel kapcsolatban
  6. Oldal bemutatása, igény szerint finomítása
  7. Átadás után egyéni felhasználási útmutatót küldünk emailben, szöveges vagy videós formában. Ez nagy segítség lesz majd későbbiekben, ha szeretné az oldal valamely részét módosítani
  8. Sikeres átadás után számlázó programunk számlát küld ki Ön részére , amit akár már online formában vagy utálással is rendezhet.
 
Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
5., Kell e személyesen találkozni honlapkészítés során?

Nem kell személyesen találkozunk. Nem is tudnánk mindenkivel találkozni, hiszen az ország minden részéről vannak ügyfeleink, Csengertől, egészen Mosonmagyaróvárig, több nagy városban. Ha mindenkivel egyeztetnünk kéne személyesen, akkor egy ember napja csak az utazgatással telne érdemi munka nélkül, ami egyik fél számára sem jövedelmező.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
6., Honlapkészítés ár Nyíregyháza

Tudjuk hogy a nyíregyháza emberek is nagyon ár érzékenyek,és nem akarnak milliókat adni egy weboldalért. A normál weboldal árak most 2021 és 2022-ben kb 80.000 ft-tól egészen 500-600 ezer ft-ig terjedhetnek ki. Az általunk kínált honlapkészítési árakat a listánkban megtalálhatja. Az árak természetesen plusz szolgáltatások, egyedi igények esetén változhatnak.

Accounts

Free Trial

Projects

SSL

Storage

Domains

Sub-domains

EGY OLDALAS WEBOLDAL( MINDEN TARTALOM MEGKÜLDÉSE ESETÉN)

85.000 

FT EGYSZERI KÖLTSÉG

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

egyedi email címek

Insta, Facebook, Youtube kapcsolás

keresőre optmalizált webtartalom

látogatottság mérés

könnyed szerkesztés otthonról, vagy menet közben telefonról

Használati útmútató a Blog kezeléséhez

CÉGES OLDAL KÉSZÍTÉSI ÁRA (1 NYELV)

149.000

FT EGYSZERI KÖLTSÉG

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

űrlap küldő, látogatottság mérő

egyedi keresőszavak integrálása

Google Cégem és közösségi oldal integráció

Konkurencia elemzés , általános marketing terv készítése

egyedi email címek, akár korlátlan mennyiségben 

Használati útmútató az oldal  kezeléséhez+

1 év tárhely ingyenes

egyedi konverziós, és mérőkódok díjmentes ingetrációja

CÉGES OLDAL KÉSZÍTÉS ÁRA (2 NYELV)

270.000
FT EGYSZERI

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

űrlap küldő, látogatottság mérő

egyedi keresőszavak integrálása

Google Cégem és közösségi oldal integráció

Konkurencia elemzés , általános marketing terv készítése

egyedi email címek, akár korlátlan mennyiségben 

Használati útmútató az oldal  kezeléséhez+

1 év tárhely ingyenes

egyedi konverziós, és mérőkódok díjmentes ingetrációja

PRÉMIUM WEBÁRUHÁZ 1 NYELVEN

200.000 

FT EGYSZERI

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

űrlap küldő, látogatottság mérő

egyedi keresőszavak integrálása

Google Cégem és közösségi oldal integráció

Konkurencia elemzés , általános marketing terv készítése

egyedi email címek, akár korlátlan mennyiségben 

Használati útmútató az oldal  kezeléséhez+

1 év tárhely ingyenes

egyedi konverziós, és mérőkódok díjmentes ingetrációja

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
7., Honlapkészítés garancia és karbantartásNyíregyháza

Minden általunk készített weboldal garanciát élvez, legyen az egyszerű bemutató oldal, vagy céges oldal, vagy prémium webáruház. Az átadás napjától számított egy éven belül minden hibát azonnal javítunk. A garancia idő lejárata után hosszabbítható a garancia, vagy akár egyedi karbantartási ajánlat is kérhető.

8.,Honlapkészítés online marketing támogatással

Google Partners – Legyen ön is PartnerCégünk minősített Google partner , ami azt jelenti hogy bátran használhatjuk ezen logót. Minden átadott munkánk után marketing támogatást nyújtunk ügyfeleinknek. Az online marketing támogatás keretében, lehetőséget kínálunk ügyfeleinknek megjelenni az alábbi oldalakon:

  1. Google kereső
  2. Google partneroldalak
  3. Youtube felületek
  4. TikTok
  5. Facebook
  6. Instagram
  7. Google Shopping
  8. Árukereső
  9. Árgép
    Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
    vagy telefonon  +36302951990 

9., Kezelés, Szerkesztés

Honlapkészítés során úgy alakítjuk ki a felületeket hogy az ügyfél komolyabb számítógépes tudás nélkül is, könnyedén tudja az oldal minden részét szerkeszteni. Bátran állíthatom hogy az idősebb korosztály is könnyedén megbírkózik az általunk készített honlapok, és webáruházak kezelésével. Minden lényeges szerkeszthető részről videós , és szöveges bemutató is készül. Ha az ember elakad, akkor ezekből tud puskázni. De ha erre nincs idő telefonon, vagy távsegítséggel is tudunk Önnek segíteni egyes tartalmak szerkesztésében. Sok panaszt hallottunk már , új ügyfelektől, hogy nem tudja elérni a weboldal szerkesztőjét, így pl nem tud egy telefonszámot lecserélni, vagy az oldal tartalmán módosítani. Egy olcsó weboldal amit egy egyetemista rak össze lehet szép , és lehet jó, de semmi sem garantálja azt hogy az egyetemista ha végez az egyetemen , is ezt a szakmát választja még. Rengeteg kimennek külföldre dolgozni friss diplomával, mert sokszor annyit keresnek mint itthon. Ilyenkor van is weboldala meg nincs is a tulajdonosnak, és hogy legyen egy olyan weboldala ami tényleg hosszútávon müködik és karbantartható kifizeti még egyszer a készítési díjat, csak most egy cégnek, akik már régóta ezzel foglalkozik. Mi már 12 éve csináljuk ezt, és nem tervezzük hogy más pályát választunk.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
10., Mikor ne keressen meg minket honlapkészítéssel kapcsolatban Nyíregyházáról?

  • Ha nincs szüksége honlapra és új ügyfelekre
  • Ha elegendő a mostani árbevétel cégének
Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 

Ha bármilyen kérdése merülne fel a honlapkészítéssel kapcsolatosan, várjuk megkeresését .

Tisztelettel: 

Török Sándor

honlapkészítő 

2, dec 2021
Honlapkészítés Csenger

honlapkészítés CsengerCsengeri cégként szeretne kitörni, és elérni potenciális ügyfeleit .Egy honlappal ma már elérheti távolabbi potenciális ügyfeleit is, azokat akik még nem tudnak magáról, mert nem találják a keresőben.  Egy hiteles cégnek, elengedhetetlen része egy minőségi online megjelenés. A jó weblap, az nem csak van, hanem hatékonyan működik is. A legtöbb ember, vállalkozó aki honlapkészítőt keres, abba a hibába esik hogy ár alapján választ, ami ebben a szolgáltatásban sosem kifizetődő. A jó weblap nem olcsó, az olcsó weblap nem jó! Persze vannak kivételek de nagyon elenyésző. Erre lentebb a 9. pontnál még visszatérünk picit.

1., Honlapkészítés Csenger 4765

Mikor 12 éve létrehoztuk az első honlapunkat, még Csengerben sem volt fontos a weboldal, mert még az akkoriban más alapján választottak az emberek szakembert. Régen újságból néztünk ki egy egy szakembert, onnan kerestünk ácsot, festőt. Mára Csengerben is teljesen átfordult ez az egész. Szórólapok, hirdető újságok bár még vannak Csengerben is, ám tényleges erőt nem képviselnek a marketing piacon. Már a csengeri cégek is tudják, hogy a keleti régióban is nagyon fontos a weboldal, mert a mai ember 90%-ban mindent telefonról keres ! Okoseszközök segítenek nekünk hogy könnyen gyorsan hatékonyan minden problémánkra megoldást találjunk. Viszont weboldal nélkül a mai keresések 100% -át elveszti az a vállalkozó akinek nincsen weboldala. Ha Csengerben keresünk egy sörözőt, pl a Lázár Sörözőt étlapját rögtön beírjuk a telefonba.  Ez történik akkor is ha az Ön szolgálatására keresnek. Fontos tudni hogy egy weboldal minél régebbi annál inkább értékesebb. A Google felé bizalmat kell építeni , ami nem megy egyik percről a másikra, de a profi honlapkészítő szakemberek tudják hogyan lehet olyan weboldalt készíteni , amit rövidebb idő alatt is megtalál majd a keresőóriás.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
2.,Milyen cégek foglalkoznak Csengerben honlapkészítéssel?

Keresőben elérhető első találati oldalon az 5 cég amelyik honlapkészítést kínál Csenger területén.

  1. weblapkeszites24.hu (árak, leírások, garancia elérhető)
  2. honlapteszt.hu
  3. szakkatalogus.hu
  4. cylex.hu
  5. webgyar.com

A fenti 5 találat 2021 végi keresésre válogatott találatok. Azért lettek válogatva, mert egyes cégek ugyanazon a néven több oldalt is futtattnak a környéken, ezzel gyengítve a helyi kínálat többi szereplőjét.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
3.,Honlapkészítési idő Csenger

Egy átlagos honlapkészítési idő kb 2 hetet vesz igénybe . Az első megbeszéléstől, az átadásig eltelt időt kell ezen honlapkészítési idő alatt érteni. Lehet az időt gyorsítani, ha már rendelkezünk saját képekkel, leírásokkal, tartalmakkal. A honlap átadása napján kezdődik a weboldal garancia idejének első napja, ami lejárat után hosszabbítható tetszés szerint.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
4.,Honlapkészítés lépései

  1. weblap készítés Csenger

    Vegye fel velünk a kapcsolatot emailben, vagy telefonon, és adja le igényét
  2. Pár órán belül válaszolni fogunk Önnek egy árajánlattal
  3. Ha elfogadja árajánlatunkat, azután küldünk egy szerződéstervezetet
  4. Ezután indul a munka, domain regisztráció, arculat tervezés, szövegírás stb.
  5. A munka folyamán többször keresni fogjuk emailben , és telefonon egyeztetni a részletekkel kapcsolatban
  6. Oldal bemutatása, igény szerint finomítása
  7. Átadás után egyéni felhasználási útmutatót küldünk emailben, szöveges vagy videós formában. Ez nagy segítség lesz majd későbbiekben, ha szeretné az oldal valamely részét módosítani
  8. Sikeres átadás után számlázó programunk számlát küld ki Ön részére , amit akár már online formában vagy utálással is rendezhet.
 
Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
5., Kell e személyesen találkozni honlapkészítés során?

Nem kell személyesen találkozunk. Nem is tudnánk mindenkivel találkozni, hiszen az ország minden részéről vannak ügyfeleink, Csengertől, egészen Mosonmagyaróvárig, több nagy városban. Ha mindenkivel egyeztetnünk kéne személyesen, akkor egy ember napja csak az utazgatással telne érdemi munka nélkül, ami egyik fél számára sem jövedelmező.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
6., Honlapkészítés ár Csenger

Tudjuk hogy a csengeri emberek is nagyon ár érzékenyek,és nem akarnak milliókat adni egy weboldalért. A normál weboldal árak most 2021 és 2022-ben kb 80.000 ft-tól egészen 500-600 ezer ft-ig terjedhetnek ki. Az általunk kínált honlapkészítési árakat a listánkban megtalálhatja. Az árak természetesen plusz szolgáltatások, egyedi igények esetén változhatnak.

Accounts

Free Trial

Projects

SSL

Storage

Domains

Sub-domains

EGY OLDALAS WEBOLDAL( MINDEN TARTALOM MEGKÜLDÉSE ESETÉN)

85.000 

FT EGYSZERI KÖLTSÉG

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

egyedi email címek

Insta, Facebook, Youtube kapcsolás

keresőre optmalizált webtartalom

látogatottság mérés

könnyed szerkesztés otthonról, vagy menet közben telefonról

Használati útmútató a Blog kezeléséhez

CÉGES OLDAL KÉSZÍTÉSI ÁRA (1 NYELV)

149.000

FT EGYSZERI KÖLTSÉG

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

űrlap küldő, látogatottság mérő

egyedi keresőszavak integrálása

Google Cégem és közösségi oldal integráció

Konkurencia elemzés , általános marketing terv készítése

egyedi email címek, akár korlátlan mennyiségben 

Használati útmútató az oldal  kezeléséhez+

1 év tárhely ingyenes

egyedi konverziós, és mérőkódok díjmentes ingetrációja

CÉGES OLDAL KÉSZÍTÉS ÁRA (2 NYELV)

270.000
FT EGYSZERI

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

űrlap küldő, látogatottság mérő

egyedi keresőszavak integrálása

Google Cégem és közösségi oldal integráció

Konkurencia elemzés , általános marketing terv készítése

egyedi email címek, akár korlátlan mennyiségben 

Használati útmútató az oldal  kezeléséhez+

1 év tárhely ingyenes

egyedi konverziós, és mérőkódok díjmentes ingetrációja

PRÉMIUM WEBÁRUHÁZ 1 NYELVEN

200.000 

FT EGYSZERI

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

űrlap küldő, látogatottság mérő

egyedi keresőszavak integrálása

Google Cégem és közösségi oldal integráció

Konkurencia elemzés , általános marketing terv készítése

egyedi email címek, akár korlátlan mennyiségben 

Használati útmútató az oldal  kezeléséhez+

1 év tárhely ingyenes

egyedi konverziós, és mérőkódok díjmentes ingetrációja

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
7., Honlapkészítés garancia és karbantartásCsenger

Minden általunk készített weboldal garanciát élvez, legyen az egyszerű bemutató oldal, vagy céges oldal, vagy prémium webáruház. Az átadás napjától számított egy éven belül minden hibát azonnal javítunk. A garancia idő lejárata után hosszabbítható a garancia, vagy akár egyedi karbantartási ajánlat is kérhető.

8.,Honlapkészítés online marketing támogatással

Google Partners – Legyen ön is PartnerCégünk minősített Google partner , ami azt jelenti hogy bátran használhatjuk ezen logót. Minden átadott munkánk után marketing támogatást nyújtunk ügyfeleinknek. Az online marketing támogatás keretében, lehetőséget kínálunk ügyfeleinknek megjelenni az alábbi oldalakon:

  1. Google kereső
  2. Google partneroldalak
  3. Youtube felületek
  4. TikTok
  5. Facebook
  6. Instagram
  7. Google Shopping
  8. Árukereső
  9. Árgép
    Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
    vagy telefonon  +36302951990 

9., Kezelés, Szerkesztés

Honlapkészítés során úgy alakítjuk ki a felületeket hogy az ügyfél komolyabb számítógépes tudás nélkül is, könnyedén tudja az oldal minden részét szerkeszteni. Bátran állíthatom hogy az idősebb korosztály is könnyedén megbírkózik az általunk készített honlapok, és webáruházak kezelésével. Minden lényeges szerkeszthető részről videós , és szöveges bemutató is készül. Ha az ember elakad, akkor ezekből tud puskázni. De ha erre nincs idő telefonon, vagy távsegítséggel is tudunk Önnek segíteni egyes tartalmak szerkesztésében. Sok panaszt hallottunk már , új ügyfelektől, hogy nem tudja elérni a weboldal szerkesztőjét, így pl nem tud egy telefonszámot lecserélni, vagy az oldal tartalmán módosítani. Egy olcsó weboldal amit egy egyetemista rak össze lehet szép , és lehet jó, de semmi sem garantálja azt hogy az egyetemista ha végez az egyetemen , is ezt a szakmát választja még. Rengeteg kimennek külföldre dolgozni friss diplomával, mert sokszor annyit keresnek mint itthon. Ilyenkor van is weboldala meg nincs is a tulajdonosnak, és hogy legyen egy olyan weboldala ami tényleg hosszútávon müködik és karbantartható kifizeti még egyszer a készítési díjat, csak most egy cégnek, akik már régóta ezzel foglalkozik. Mi már 12 éve csináljuk ezt, és nem tervezzük hogy más pályát választunk.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
10., Mikor ne keressen meg minket honlapkészítéssel kapcsolatbanCsengerből?

  • Ha nincs szüksége honlapra és új ügyfelekre
  • Ha elegendő a mostani árbevétel cégének
  •  
Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 

Ha bármilyen kérdése merülne fel a honlapkészítéssel kapcsolatosan, várjuk megkeresését .

Tisztelettel: 

Török Sándor

honlapkészítő 

honlapkészítés Fehérgyarmat
1, dec 2021
Honlapkészítés Fehérgyarmat

honlapkészítés Fehérgyarmat

Fehérgyarmati cégként szeretne kitörni, és elérni potenciális ügyfeleit .Egy honlappal ma már elérheti távolabbi potenciális ügyfeleit is, azokat akik még nem tudnak magáról, mert nem találják a keresőben.  Egy hiteles cégnek, elengedhetetlen része egy minőségi online megjelenés. A jó weblap, az nem csak van, hanem hatékonyan működik is. A legtöbb ember, vállalkozó aki honlapkészítőt keres, abba a hibába esik hogy ár alapján választ, ami ebben a szolgáltatásban sosem kifizetődő. A jó weblap nem olcsó, az olcsó weblap nem jó! Persze vannak kivételek de nagyon elenyésző. Erre lentebb a 9. pontnál még visszatérünk picit.

1., Honlapkészítés Fehérgyarmat 4900

Mikor 12 éve létrehoztuk az első honlapunkat, még Fehérgyarmaton sem volt fontos a weboldal, mert még az akkoriban más alapján választottak az emberek szakembert. Régen újságból néztünk ki egy egy szakembert, onnan kerestünk ácsot, festőt. Mára Fehérgyarmaton is teljesen átfordult ez az egész. Szórólapok, hirdető újságok bár még vannak Fehérgyarmaton is, ám tényleges erőt nem képviselnek a marketing piacon. Már a fehérgyarmati cégek is tudják, hogy a keleti régióban is nagyon fontos a weboldal, mert a mai ember 90%-ban mindent telefonról keres ! Okoseszközök segítenek nekünk hogy könnyen gyorsan hatékonyan minden problémánkra megoldást találjunk. Viszont weboldal nélkül a mai keresések 100% -át elveszti az a vállalkozó akinek nincsen weboldala. Ha Fehérgyarmaton keresünk egy étterem étlapját, pl a Aranyvilla étlapját, rögtön beírjuk a telefonba.  Ez történik akkor is ha az Ön szolgálatására keresnek. Fontos tudni hogy egy weboldal minél régebbi annál inkább értékesebb. A Google felé bizalmat kell építeni , ami nem megy egyik percről a másikra, de a profi honlapkészítő szakemberek tudják hogyan lehet olyan weboldalt készíteni , amit rövidebb idő alatt is megtalál majd a keresőóriás.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
2.,Milyen cégek foglalkoznak Fehérgyarmaton honlapkészítéssel?

Keresőben elérhető első találati oldalon az 5 cég amelyik honlapkészítést kínál Fehérgyarmat területén.

  1. weblapkeszites24.hu (árak, leírások, garancia elérhető)
  2. 109.hu
  3. honlapkeszitesolcson.hu
  4. kangadesign.hu
  5. joszaki.hu

A fenti 5 találat 2021 végi keresésre válogatott találatok. Azért lettek válogatva, mert egyes cégek ugyanazon a néven több oldalt is futtattnak a környéken, ezzel gyengítve a helyi kínálat többi szereplőjét.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
3.,Honlapkészítési idő Fehérgyarmat

Egy átlagos honlapkészítési idő kb 2 hetet vesz igénybe . Az első megbeszéléstől, az átadásig eltelt időt kell ezen honlapkészítési idő alatt érteni. Lehet az időt gyorsítani, ha már rendelkezünk saját képekkel, leírásokkal, tartalmakkal. A honlap átadása napján kezdődik a weboldal garancia idejének első napja, ami lejárat után hosszabbítható tetszés szerint.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
4.,Honlapkészítés lépéseihonlapkészítés-Mátészalka.jpg

  1. Vegye fel velünk a kapcsolatot emailben, vagy telefonon, és adja le igényét
  2. Pár órán belül válaszolni fogunk Önnek egy árajánlattal
  3. Ha elfogadja árajánlatunkat, azután küldünk egy szerződéstervezetet
  4. Ezután indul a munka, domain regisztráció, arculat tervezés, szövegírás stb.
  5. A munka folyamán többször keresni fogjuk emailben , és telefonon egyeztetni a részletekkel kapcsolatban
  6. Oldal bemutatása, igény szerint finomítása
  7. Átadás után egyéni felhasználási útmutatót küldünk emailben, szöveges vagy videós formában. Ez nagy segítség lesz majd későbbiekben, ha szeretné az oldal valamely részét módosítani
  8. Sikeres átadás után számlázó programunk számlát küld ki Ön részére , amit akár már online formában vagy utálással is rendezhet.
 
Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
5., Kell e személyesen találkozni honlapkészítés során?

Nem kell személyesen találkozunk. Nem is tudnánk mindenkivel találkozni, hiszen az ország minden részéről vannak ügyfeleink, Csengertől, egészen Mosonmagyaróvárig, több nagy városban. Ha mindenkivel egyeztetnünk kéne személyesen, akkor egy ember napja csak az utazgatással telne érdemi munka nélkül, ami egyik fél számára sem jövedelmező.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
6., Honlapkészítés ár Fehérgyarmat

Tudjuk hogy a fehérgyarmati emberek is nagyon ár érzékenyek,és nem akarnak milliókat adni egy weboldalért. A normál weboldal árak most 2021 és 2022-ben kb 80.000 ft-tól egészen 500-600 ezer ft-ig terjedhetnek ki. Az általunk kínált honlapkészítési árakat a listánkban megtalálhatja. Az árak természetesen plusz szolgáltatások, egyedi igények esetén változhatnak.

Accounts

Free Trial

Projects

SSL

Storage

Domains

Sub-domains

EGY OLDALAS WEBOLDAL( MINDEN TARTALOM MEGKÜLDÉSE ESETÉN)

85.000 

FT EGYSZERI KÖLTSÉG

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

egyedi email címek

Insta, Facebook, Youtube kapcsolás

keresőre optmalizált webtartalom

látogatottság mérés

könnyed szerkesztés otthonról, vagy menet közben telefonról

Használati útmútató a Blog kezeléséhez

CÉGES OLDAL KÉSZÍTÉSI ÁRA (1 NYELV)

149.000

FT EGYSZERI KÖLTSÉG

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

űrlap küldő, látogatottság mérő

egyedi keresőszavak integrálása

Google Cégem és közösségi oldal integráció

Konkurencia elemzés , általános marketing terv készítése

egyedi email címek, akár korlátlan mennyiségben 

Használati útmútató az oldal  kezeléséhez+

1 év tárhely ingyenes

egyedi konverziós, és mérőkódok díjmentes ingetrációja

CÉGES OLDAL KÉSZÍTÉS ÁRA (2 NYELV)

270.000
FT EGYSZERI

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

űrlap küldő, látogatottság mérő

egyedi keresőszavak integrálása

Google Cégem és közösségi oldal integráció

Konkurencia elemzés , általános marketing terv készítése

egyedi email címek, akár korlátlan mennyiségben 

Használati útmútató az oldal  kezeléséhez+

1 év tárhely ingyenes

egyedi konverziós, és mérőkódok díjmentes ingetrációja

PRÉMIUM WEBÁRUHÁZ 1 NYELVEN

200.000 

FT EGYSZERI

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

űrlap küldő, látogatottság mérő

egyedi keresőszavak integrálása

Google Cégem és közösségi oldal integráció

Konkurencia elemzés , általános marketing terv készítése

egyedi email címek, akár korlátlan mennyiségben 

Használati útmútató az oldal  kezeléséhez+

1 év tárhely ingyenes

egyedi konverziós, és mérőkódok díjmentes ingetrációja

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
7., Honlapkészítés garancia és karbantartásFehérgyarmat

Minden általunk készített weboldal garanciát élvez, legyen az egyszerű bemutató oldal, vagy céges oldal, vagy prémium webáruház. Az átadás napjától számított egy éven belül minden hibát azonnal javítunk. A garancia idő lejárata után hosszabbítható a garancia, vagy akár egyedi karbantartási ajánlat is kérhető.

8.,Honlapkészítés online marketing támogatással

Google Partners – Legyen ön is PartnerCégünk minősített Google partner , ami azt jelenti hogy bátran használhatjuk ezen logót. Minden átadott munkánk után marketing támogatást nyújtunk ügyfeleinknek. Az online marketing támogatás keretében, lehetőséget kínálunk ügyfeleinknek megjelenni az alábbi oldalakon:

  1. Google kereső
  2. Google partneroldalak
  3. Youtube felületek
  4. TikTok
  5. Facebook
  6. Instagram
  7. Google Shopping
  8. Árukereső
  9. Árgép
    Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
    vagy telefonon  +36302951990 
  10.  

9., Kezelés, Szerkesztés

Honlapkészítés során úgy alakítjuk ki a felületeket hogy az ügyfél komolyabb számítógépes tudás nélkül is, könnyedén tudja az oldal minden részét szerkeszteni. Bátran állíthatom hogy az idősebb korosztály is könnyedén megbírkózik az általunk készített honlapok, és webáruházak kezelésével. Minden lényeges szerkeszthető részről videós , és szöveges bemutató is készül. Ha az ember elakad, akkor ezekből tud puskázni. De ha erre nincs idő telefonon, vagy távsegítséggel is tudunk Önnek segíteni egyes tartalmak szerkesztésében. Sok panaszt hallottunk már , új ügyfelektől, hogy nem tudja elérni a weboldal szerkesztőjét, így pl nem tud egy telefonszámot lecserélni, vagy az oldal tartalmán módosítani. Egy olcsó weboldal amit egy egyetemista rak össze lehet szép , és lehet jó, de semmi sem garantálja azt hogy az egyetemista ha végez az egyetemen , is ezt a szakmát választja még. Rengeteg kimennek külföldre dolgozni friss diplomával, mert sokszor annyit keresnek mint itthon. Ilyenkor van is weboldala meg nincs is a tulajdonosnak, és hogy legyen egy olyan weboldala ami tényleg hosszútávon müködik és karbantartható kifizeti még egyszer a készítési díjat, csak most egy cégnek, akik már régóta ezzel foglalkozik. Mi már 12 éve csináljuk ezt, és nem tervezzük hogy más pályát választunk.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
10., Mikor ne keressen meg minket honlapkészítéssel kapcsolatban Fehérgyarmatról?

  • Ha nincs szüksége honlapra és új ügyfelekre
  • Ha elegendő a mostani árbevétel cégének
Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 

Ha bármilyen kérdése merülne fel a honlapkészítéssel kapcsolatosan, várjuk megkeresését .

Tisztelettel: 

Török Sándor

honlapkészítő 

1, dec 2021
Honlapkészítés Mátészalka – 10 pontban a legfontosabb tudnivalók

Mátészalkai cégként szeretne kitörni, és elérni potenciális ügyfeleit .Egy honlappal ma már elérheti távolabbi potenciális ügyfeleit is, azokat akik még nem tudnak magáról, mert nem találják a keresőben.  Egy hiteles cégnek, elengedhetetlen része a minőségi online megjelenés. A jó weblap, az nem csak van, hanem hatékonyan működik is. A legtöbb ember, vállalkozó aki honlapkészítőt keres, abba a hibába esik hogy ár alapján választ, ami ebben a szolgáltatásban sosem kifizetődő. A jó weblap nem olcsó, az olcsó weblap nem jó! Persze vannak kivételek de nagyon elenyésző. Erre lentebb a 9. pontnál még visszatérünk picit.

1., Honlapkészítés Mátészalka 4700 4701 4702

Mikor 12 éve létrehoztuk az első honlapunkat, még Mátészalkán sem volt fontos a weboldal, mert még az akkoriban más alapján választottak az emberek szakembert. Régen újságból néztünk ki egy egy szakembert, onnan kerestünk ácsot, festőt. Mára Mátészalkán is teljesen átfordult ez az egész. Szórólapok, hirdető újságok bár még vannak Mátészalkán is, ám tényleges erőt nem képviselnek a marketing piacon. Már a mátészalkai cégek is tudják, hogy a keleti régióban is nagyon fontos a weboldal, mert a mai ember 90%-ban mindent telefonról keres ! Okoseszközök segítenek nekünk hogy könnyen gyorsan hatékonyan minden problémánkra megoldást találjunk. Viszont weboldal nélkül a mai keresések 100% -át elveszti az a vállalkozó akinek nincsen weboldala. Ha Mátészalkán keresünk egy étterem étlapját, pl a kékfrankos étlapját, rögtön beírjuk a telefonba.  Ez történik akkor is ha az Ön szolgálatására keresnek. Fontos tudni hogy egy weboldal minél régebbi annál inkább értékesebb. A Google felé bizalmat kell építeni , ami nem megy egyik percről a másikra, de a profi honlapkészítő szakemberek tudják hogyan lehet olyan weboldalt készíteni , amit rövidebb idő alatt is megtalál majd a keresőóriás.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
2.,Milyen cégek foglalkoznak Mátészalkán honlapkészítéssel?

Keresőben elérhető első találati oldalon az 5 cég amelyik honlapkészítést kínál Mátészalka területén.

  1. weblapkeszites24.hu (árak, leírások, garancia elérhető)
  2. honlapteszt.hu
  3. weboldalkeszites-honlapkeszites.com
  4. kangadesign.hu
  5. webkapu.hu

A fenti 5 találat 2021 végi keresésre válogatott találatok. Azért lettek válogatva, mert egyes cégek ugyanazon a néven több oldalt is futtattnak a környéken, ezzel gyengítve a helyi kínálat többi szereplőjét.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
3.,Honlapkészítési idő Mátészalka

Egy átlagos honlapkészítési idő kb 2 hetet vesz igénybe . Az első megbeszéléstől, az átadásig eltelt időt kell ezen honlapkészítési idő alatt érteni. Lehet az időt gyorsítani, ha már rendelkezünk saját képekkel, leírásokkal, tartalmakkal. A honlap átadása napján kezdődik a weboldal garancia idejének első napja, ami lejárat után hosszabbítható tetszés szerint.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
4.,Honlapkészítés lépéseihonlapkészítés-Mátészalka.jpg

  1. Vegye fel velünk a kapcsolatot emailben, vagy telefonon, és adja le igényét
  2. Pár órán belül válaszolni fogunk Önnek egy árajánlattal
  3. Ha elfogadja árajánlatunkat, azután küldünk egy szerződéstervezetet
  4. Ezután indul a munka, domain regisztráció, arculat tervezés, szövegírás stb.
  5. A munka folyamán többször keresni fogjuk emailben , és telefonon egyeztetni a részletekkel kapcsolatban
  6. Oldal bemutatása, igény szerint finomítása
  7. Átadás után egyéni felhasználási útmutatót küldünk emailben, szöveges vagy videós formában. Ez nagy segítség lesz majd későbbiekben, ha szeretné az oldal valamely részét módosítani
  8. Sikeres átadás után számlázó programunk számlát küld ki Ön részére , amit akár már online formában vagy utálással is rendezhet.
 
Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
5., Kell e személyesen találkozni honlapkészítés során?

Nem kell személyesen találkozunk. Nem is tudnánk mindenkivel találkozni, hiszen az ország minden részéről vannak ügyfeleink, Csengertől, egészen Mosonmagyaróvárig, több nagy városban. Ha mindenkivel egyeztetnünk kéne személyesen, akkor egy ember napja csak az utazgatással telne érdemi munka nélkül, ami egyik fél számára sem jövedelmező.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
6., Honlapkészítés ár Mátészalka

Tudjuk hogy a mátészalkai emberek is nagyon ár érzékenyek,és nem akarnak milliókat adni egy weboldalért. A normál weboldal árak most 2021 és 2022-ben kb 80.000 ft-tól egészen 500-600 ezer ft-ig terjedhetnek ki. Az általunk kínált honlapkészítési árakat a listánkban megtalálhatja. Az árak természetesen plusz szolgáltatások, egyedi igények esetén változhatnak.

Accounts

Free Trial

Projects

SSL

Storage

Domains

Sub-domains

EGY OLDALAS WEBOLDAL( MINDEN TARTALOM MEGKÜLDÉSE ESETÉN)

85.000 

FT EGYSZERI KÖLTSÉG

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

egyedi email címek

Insta, Facebook, Youtube kapcsolás

keresőre optmalizált webtartalom

látogatottság mérés

könnyed szerkesztés otthonról, vagy menet közben telefonról

Használati útmútató a Blog kezeléséhez

CÉGES OLDAL KÉSZÍTÉSI ÁRA (1 NYELV)

149.000

FT EGYSZERI KÖLTSÉG

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

űrlap küldő, látogatottság mérő

egyedi keresőszavak integrálása

Google Cégem és közösségi oldal integráció

Konkurencia elemzés , általános marketing terv készítése

egyedi email címek, akár korlátlan mennyiségben 

Használati útmútató az oldal  kezeléséhez+

1 év tárhely ingyenes

egyedi konverziós, és mérőkódok díjmentes ingetrációja

CÉGES OLDAL KÉSZÍTÉS ÁRA (2 NYELV)

270.000
FT EGYSZERI

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

űrlap küldő, látogatottság mérő

egyedi keresőszavak integrálása

Google Cégem és közösségi oldal integráció

Konkurencia elemzés , általános marketing terv készítése

egyedi email címek, akár korlátlan mennyiségben 

Használati útmútató az oldal  kezeléséhez+

1 év tárhely ingyenes

egyedi konverziós, és mérőkódok díjmentes ingetrációja

PRÉMIUM WEBÁRUHÁZ 1 NYELVEN

200.000 

FT EGYSZERI

Teljes körű domain és tárhely ügyintézés.

űrlap küldő, látogatottság mérő

egyedi keresőszavak integrálása

Google Cégem és közösségi oldal integráció

Konkurencia elemzés , általános marketing terv készítése

egyedi email címek, akár korlátlan mennyiségben 

Használati útmútató az oldal  kezeléséhez+

1 év tárhely ingyenes

egyedi konverziós, és mérőkódok díjmentes ingetrációja

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
7., Honlapkészítés garancia és karbantartás Mátészalka

Minden általunk készített weboldal garanciát élvez, legyen az egyszerű bemutató oldal, vagy céges oldal, vagy prémium webáruház. Az átadás napjától számított egy éven belül minden hibát azonnal javítunk. A garancia idő lejárata után hosszabbítható a garancia, vagy akár egyedi karbantartási ajánlat is kérhető.

8.,Honlapkészítés online marketing támogatással

Google Partners – Legyen ön is PartnerCégünk minősített Google partner , ami azt jelenti hogy bátran használhatjuk ezen logót. Minden átadott munkánk után marketing támogatást nyújtunk ügyfeleinknek. Az online marketing támogatás keretében, lehetőséget kínálunk ügyfeleinknek megjelenni az alábbi oldalakon:

  1. Google kereső
  2. Google partneroldalak
  3. Youtube felületek
  4. TikTok
  5. Facebook
  6. Instagram
  7. Google Shopping
  8. Árukereső 
  9. Árgép
    Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
    vagy telefonon  +36302951990 

9., Kezelés, Szerkesztés

Honlapkészítés során úgy alakítjuk ki a felületeket hogy az ügyfél komolyabb számítógépes tudás nélkül is, könnyedén tudja az oldal minden részét szerkeszteni. Bátran állíthatom hogy az idősebb korosztály is könnyedén megbírkózik az általunk készített honlapok, és webáruházak kezelésével. Minden lényeges szerkeszthető részről videós , és szöveges bemutató is készül. Ha az ember elakad, akkor ezekből tud puskázni. De ha erre nincs idő telefonon, vagy távsegítséggel is tudunk Önnek segíteni egyes tartalmak szerkesztésében.

Egyedi árajánlat kérés ide kattintva is elérhető,
vagy telefonon  +36302951990 
 
10., Mikor ne keressen meg minket honlapkészítéssel kapcsolatban Mátészalkáról?